Mi lehet a közös az apró pelyhecskékben, melyek a fénysugárban „táncolnak”, a sokszor már megvastagodott szürke rétegben a polcokon, az asztalok alatt szaladgáló porcicákban, az átláthatatlan porfelhőkben? A por számos fajtája szinte minden munkahelyen, tevékenységtől függetlenül jelen van, és sok esetben – akár tudtunkon kívül – komoly veszélyt hordoz magában.

De mi is valójában a por?

A por olyan szilárd halmazállapotú részecskékből és gázból álló rendszer, melyben a részecskék tág mérethatárok között oszlanak meg. A szakirodalom különböző metodikák alapján csoportosítja a porokat, melyek közül az egyik legelterjedtebb a részecskék átmérője szerinti csoportosítás az alábbiak szerint:

1. belélegezhető (inhalábilis) porok: az orron és szájon át belélegezett porok maximum a gégéig tudnak lejutni.
2. mellkasi (thorakális) porok: a belélegzett részecskék a gégénél lejjebb hatolnak
3. respirábilis porok: a belégzett részecskék lejutnak egészen a tüdő léghólyagocskákig.

A belélegezhető porok részecskéinek átmérője legalább 10 mikrométer (mikron), ezek a belégzést követően a szájban és az orrban „csapdába esnek”, és nem jutnak tovább a légzőszervben. A mellkasi porok átmérője 2,5- 10 mikron, melyek már akadálytalanul lejutnak a légcsőn keresztül a tüdőbe. A respirábilis porok az igen kis szemcseméretüknek (kisebb, mint 2,5 mikron) köszönhetően már képesek eljutni a légzőszervünk legmélyebb részeibe is. Csak a miheztartás végett: egy átlagos emberi hajszál átmérője kb. 70 mikron! 

A levegőben akár 12 napig is lebegő rendkívül apró részecskék az emberi szám számára láthatatlanok, csak akkor vesszük észre őket, ha a rengeteg kis részecske egységes közeget, porfelhőt alkot. De ez nem azt jelenti, hogy csak ebben az állapotban jelentenek veszélyt.

Miért is veszélyes a por?

A por az egyik legnagyobb kockázati tényező a munkavédelem szempontjából, mely mind a munkavállalóra, mind pedig a munkáltatóra veszélyt jelent. Az ipari és a mezőgazdasági eredetű porokhoz a két leggyakoribb, egymástól jól megkülönböztethető veszélyforrás: az egészségkárosodás és a robbanásveszély.

Por okozta általános egészségkárosodás

A porokat a szemcseméreten kívül kategorizálhatjuk szerves vagy szervetlen eredet szerint, mely tulajdonsága jelentősen befolyásolja az expozíció okozta egészségkárosodás mértékét és formáját.

A legveszélyesebb a respirábilis porok frakciója, melyek a méretükből adódóan a léghólyagocskákba kerülve lerakódnak, amely a tüdő légcseréhez szükséges képességét károsítja, melynek következtében a szív- és érrendszer is közvetetten terhelve van. Ezen kívül, akik hosszabb időn át magas terhelés mellett végzik munkájukat, jobban ki vannak téve az idegrendszer károsodás, a tüdőelváltozás, a szívroham, a stroke, illetve az allergia kockázatainak. A porok egészségkárosító hatását az alábbi tényezők határozzák meg:

• a porszemcsék nagysága, egy adott térfogaton belüli megoszlása,
• expozíciós koncentráció, expozíciós idő (együtt: porterhelés),
• a por fizikai, kémiai, ásványtani tulajdonságai,
• az immunrendszer állapota,
• egyéni érzékenység.

Szilikózis

A betegség többnyire a kőfaragókat, bányászokat, fazekasokat, fogtechnikusokat, üveg-, porcelán- és kerámiaipari munkavállalókat érinti. A belélegzett szilikáttartalmú por (kvarc por), amely a normál homok, a kő termékek alkotóeleme, a léghólyagocskákban lerakódik, és gyulladásos folyamatokat indít el, melynek következtében a tüdő behegesedik, rugalmatlanná válik. A szilikózis következtében akár nyugalmi állapotban is légszomj jelentkezik, illetve a tüdőkárosodás egy jellegzetes, akár halálos kimenetelű szívelégtelenséghez vezet.

Világszerte a leggyakoribb formája a krónikus szilikózis, mely legalább 15 éven keresztüli átlagos kvarcpor kitettség esetén jelentkezik. Az accelerált szilikózis tünetei már nagyobb kitettség esetén, akár 10 éven belül jelentkezhetnek, míg az akut szilikózis tünetei a munka megkezdését követő 1-2 éven belül, akár néhány hónapos igen nagy mértékű kvarcpor-expozíció esetén (pl. alagútfúrás) tapasztalhatók.

Az azbeszt, és az expozíció légzőszervi következményei

Pár évtizeddel ezelőtt az átlag emberek azbeszttel keltek és feküdtek, ami nem tartalmazott azbesztet, az nem is volt valódi anyag. Szálas szerkezete, nagy szakítószilárdsága, jó hőszigetelő és tűzálló tulajdonsága miatt a tökéletes anyag volt az építőipar számára. Biztos mindenki tud még legalább egy embert megemlíteni, akinek a kerítése, vagy a hátsó melléképületének teteje még azbesztet tartalmazó hullámpalából készítették. Napjainkban már korlátozzák, tiltják a forgalmazását, így szignifikáns azbesztexpozícióval csak az azbeszt-mentesítés jár. Ennek ellenére a mai napig lehet találkozni azbesztexpozíció okozta megbetegedésekkel, mivel az első tünetek megjelenéséig akár több tíz év is eltelhet.

A porban található azbesztszálak belégzést követően a tüdőben lerakódnak, betokosodnak, és azbesztózist, tüdőrákot vagy akár mezoteliómát, azaz a tumor egy speciális – gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan, és sajnos előrejelezhetetlen – változatát okozzák. Az ép, sérülésmentes azbeszttartalmú anyagok általában nem jelentenek közvetlen kockázatot, viszont ha megsérülnek, vagy az idő múlásával romlik az állaguk, állapotuk, könnyen azbeszt kerülhet a levegőbe.

Az azbeszt-mentesítésnek számos jogszabályi követelménye van, kezdve a hatóságnak való bejelentéstől a szükséges védőeszközökön és a terület lehatárolásán át, egészen a hulladékkezelésig, erről ilyen tevékenység megkezdése előtt mindig tájékozódni kell.

Porrobbanás

A porok tulajdonságai lényegesen különbözhetnek azoktól az anyagokétól, amelyekből képződtek. Egy alumíniumtömböt lehetetlen meggyújtani, de ha ezt a tömböt csiszolni kezdjük, az abból keletkező finom por már gyúlékony, sőt, robbanásra is képes. A por- és gázrobbanás között nagy a hasonlóság, a por égésének, robbanásának reakciósebessége annál nagyobb, minél finomabbak a porszemcsék. Általánosan kijelenthető, hogy a 100 mikronnál kisebb éghető porok már robbanás szempontjából veszélyesek. Ilyen porok például: gabona, liszt, cukor, fapor, fémporok (pl. alumínium) stb. A robbanás sokszor két fokozatban következik be: a helyi porfelhő elsődleges robbanást idéz elő, ez felkavarja a leülepedett porréteget, és egy nagyobb, második robbanás következik be.

Azt, hogy egy adott porfajta eléggé éghető-e és elegendően finom eloszlású-e ahhoz, hogy robbanásveszélyt idézzen elő, a gyakorlatban vizsgálattal lehet legjobban eldönteni. A robbanóképes porfelhőket nyílt láng, vagy villamos készülékek is meggyújthatják, valamint a mechanikai súrlódás vagy ütés hatása is lehet a láncreakció beindítója. Amennyiben a robbanás kockázata nem elhanyagolható, mindenképp intézkedéseket kell meghatározni az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében, mely szakember bevonásával lehetséges.

Porcsökkentési eljárások

A porcsökkentés alapeljárásai: a kiküszöbölés, a kevésbé veszélyes anyagokkal való helyettesítés, a porkeltő folyamatok különválasztása és zárt rendszerűvé tétele, a szálló por keletkezésének megakadályozása az anyag nedvesítésével, a szellőztetés és a szűrés.

• Kiküszöbölés: mindenekelőtt fel kell tenni a kérdést, egyáltalán szükséges-e, hogy por keletkezzék? Milyen szervezési vagy műszaki intézkedésekkel tudjuk a keletkezést meggátolni?
• Helyettesítés: meg kell fontolni, nem lehet-e valamilyen kevésbé veszélyes vagy egyáltalán nem veszélyes anyaggal helyettesíteni a technológiában szereplő azon anyagot, mely a porképződést okozza.
• Különválasztás és körülzárás: Ha a por keletkezését nem lehet megakadályozni, fontolóra kell venni a folyamat különválasztását és különzárását. A különválasztás különösen a robbanóképes porok kezelésének esetében fontos megoldás.
• Nedves módszerek: A nedves eljárások hatékonyan alkalmazhatók a por keletkezésének megelőzésére. Ha a porított anyag szuszpenzió vagy oldat alakjában folyadékba kerül, nyilvánvalóan nem keletkezik szálló por. Ugyanakkor az egyszer már kialakult porfelhőt ezekkel a nedvesítő módszerekkel egykönnyen nem lehet megszüntetni.
• Elszívás: a levegő helyi elszívása általánosan használatos porcsökkentési eljárás, ami akkor a leghatékonyabb, ha valamilyen burkolat veszi körül a porforrást. Minél kisebbek a rések a burkolaton, annál kisebb elszívási sebességgel lehet elvezetni a port. Azt a porfelhőt, amely egyszer már kiszökött a külső légtérbe, nehéz bekényszeríteni az elszívórendszerbe.
• Szellőztetés: Általános szellőztetéssel ritkán lehet jól megoldani a por-problémát, ez a módszer ugyanis nem garantálja, hogy a porforrások közelében dolgozó munkavállalók tiszta levegőt fognak belélegezni. A túlságosan erős általános szellőzés felkavarhatja és a levegőben tarthatja a port, a nemkívánatos oldalhuzatok létesítésével megzavarhatja a helyi elszívás helyes működését.
• Egyéni védőeszköz: Ha a munkatérbe előre látott események (pl. zárt technológia megbontása karbantartáskor) vagy előre nem látott események (emberi mulasztás vagy technológia meghibásodása) során nagyobb tömegű por jut, szükség van az egyéni védőeszköz használatára.
• Munkatéri levegő mérések: A legkorszerűbb porcsökkentési eljárások alkalmazása mellett is szükséges a munkatér porszennyezettségének rendszeres mérése és regisztrálása.

Végezetül javaslok megtekintésre egy rövid összefoglaló kisfilmet a munkahelyi porterhelésről: