MUNKAVÉDELEM

Munkavédelmi gépvizsgálatok

Gyakori tévhit, hogy ha egy munkaeszközt megvásárolunk, és az „újként” vagy „CE-jelöléssel” érkezik, az már önmagában elég ahhoz, hogy biztonságosan használhassuk. A valóság ezzel szemben az, hogy a legtöbb munkaeszköz és technológia esetében elengedhetetlen a munkavédelmi szempontú vizsgálat – még a használatba vétel előtt, majd az üzemeltetés során is, rendszeres időközönként.

Ezen vizsgálatok célja annak megállapítása, hogy a munkahely, a munkaeszköz és annak használata megfelel-e az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges személyi, tárgyi és szervezési feltételeknek, továbbá hogy rendelkezésre állnak-e a szükséges gyártói és jogszabályi dokumentumok, tanúsítványok, megfelelőségi nyilatkozatok.

Egyetlen berendezés meghibásodása is elég lehet ahhoz, hogy egy jól működő vállalat napokra leálljon. Ilyenkor nemcsak a termelés áll meg, hanem vele együtt a határidők, a kiszállítás, a bevétel és sok esetben az ügyfélbizalom is. És ha a hiba súlyosabb: bekövetkezik egy baleset, akkor a következmények már nemcsak gazdasági természetűek. Egy sérülés, egy életveszélyes helyzet vagy egy hatósági vizsgálat lavinaszerűen indíthat el egy olyan folyamatot, amelynek végén bírságok, perek vagy akár a tevékenység szüneteltetése is állhat.

A rendszeres gépvizsgálatok célja nem a megfelelés kipipálása. Hanem annak garantálása, hogy amit nap mint nap használnak a munkavállalók, biztonságos, rendeltetésszerű és jogilag is védhető állapotban legyen. Nem lehet kérdés, hogy ez kinek az érdeke. A munkavállalóé, a cégvezetőé – és az egész vállalkozásé. A munkavédelmi gépvizsgálatok lényege nem a „papír”. Hanem az, hogy valaki időben észrevegye, ha egy gép már nem úgy működik, ahogyan kellene. Hogy ne egy baleset után derüljön ki, hogy a berendezés nem felelt meg a biztonsági elvárásoknak. És hogy ne egy hatósági eljárás során kelljen bizonygatni, hogy „mi mindent megtettünk”.

Miért válasszon minket?

Előrelátó döntés: gépvizsgálat még az átvétel előtt

Egy új gép gyártótól való átvétele – akár belföldi, akár külföldi beszállítótól – komoly előrelátást igényel. Szakértőink igény szerint már az átvétel előtt elvégzik a munkavédelmi előzetes vizsgálatot, és az esetleges nem megfeleléseket még a hivatalos átvétel előtt feltárják. Ez segíti a vállalkozását abban, hogy a gyártón vagy szállítón még időben érvényesíthesse garanciális vagy szerződéses igényeit – és ne egy utólagos, már jóval nehezebben kezelhető szervizelési vagy jogi eljárás során próbáljon meg megoldást keresni. Sőt: igény esetén már a tervezési, beszerzési fázisban is támogatjuk ügyfeleinket, így a nem megfelelőségek már a specifikációk szintjén elkerülhetők.

De milyen gépvizsgálatokban tudunk ügyfeleink segítségére lenni?

NEM VESZÉLYES GÉPEK

1.  Ellenőrző felülvizsgálat

A nem veszélyes gépek esetében, ha azok biztonsága függ a szerelés körülményeitől, kötelező az ún. ellenőrző felülvizsgálat. Ezt a használatba vétel előtt, valamint minden új telephelyre történő áthelyezés után kell elvégezni. A cél: meggyőződni arról, hogy a gép megfelelően lett összeszerelve, és biztonságosan használható. A vizsgálat eredményét jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

2.  Időszakos ellenőrző felülvizsgálat

A rendszeres ellenőrzés biztosítja, hogy a gép idővel is megfeleljen a biztonsági és egészségügyi követelményeknek. A felülvizsgálatok gyakoriságát a gyártói dokumentáció, a használat módja és körülményei alapján kell írásban meghatározni, de a maximális időköz nem haladhatja meg az 5 évet. Az eredményeket jegyzőkönyvben kell dokumentálni, és azt a helyszínen megőrizni.

VESZÉLYES GÉPEK

1.  Munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat

Veszélyes munkaeszköz esetében a használat megkezdését megelőzően kötelező elvégezni az ún. munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatot. Ez az üzembe helyezés feltétele. A cél: megbizonyosodni arról, hogy a gép megfelel a munkavédelmi követelményeknek, a használat biztonságos, az előírt dokumentációk (pl. megfelelőségi nyilatkozat, használati utasítás) rendelkezésre állnak, és a létesítés, telepítés, üzembe helyezés szakmai szempontból megfelelően történt. Ezt a vizsgálatot munkavédelmi szakembernek kell végeznie.

2.  Időszakos biztonsági felülvizsgálat

A már működő, veszélyes gépek esetében kötelező az időszakos biztonsági felülvizsgálat, amelyet szintén munkavédelmi képesítéssel rendelkező szakember, szakértő vagy akkreditált szervezet végezhet. A vizsgálat célja annak ellenőrzése, hogy a gép műszaki állapota idővel sem veszélyezteti a munkavállalók egészségét, illetve nem rejt rejtett kockázatokat. A vizsgálat gyakoriságát jogszabály, szabvány vagy a gyártói előírások szabhatják meg, de minden esetben dokumentált formában kell elvégezni.

Fontos, hogy az időszakos ellenőrző felülvizsgálatra kötelezett munkaeszköz, a felülvizsgálat gyakoriságát és módját írásban kell a munkáltatónak meghatároznia, figyelemmel az üzemeltetés körülményeire, a munkaeszközt érintő szabványokban foglaltakra és a gyártó által összeállított használati utasítás, üzemeltetési, karbantartási dokumentáció előírásaira. Az ellenőrzések gyakoriságát a munkáltató – felsoroltak figyelembe vételével – szabadon meghatározhatja, de a leghosszabb felülvizsgálati időszak nem haladhatja meg az öt évet.

munkavédelmi gépvizsgálatok

Gyakran ismételt kérdések

Fontos tisztázni, hogy nem kizárólag a klasszikus értelemben vett „gépekről” beszélünk, hanem a jogszabályi fogalom szerint munkaeszközökről. A munkaeszköz minden olyan gép, készülék, szerszám, berendezés vagy eszköz, amelyet a munkavégzés során alkalmaznak, vagy azzal összefüggésben használnak.

A veszélyes munkaeszközöket és technológiát minden esetben vizsgálni kell. A nem veszélyes munkaeszközök esetében a kötelező vizsgálat akkor merül fel, ha a biztonságos működés függhet a szerelés körülményeitől. Emellett vannak olyan eszközök, amelyekre külön előírás vonatkozik – például a létrákra, molnárkocsikra, raklapemelőkre stb. –, ezeknél a kapcsolódó előírások éves felülvizsgálati gyakoriságot írnak elő.Ezért is kiemelten fontos minden munkaeszköz esetén egyedileg meghatározni a felülvizsgálati kötelezettségeket.

Sajnos nem feltétlenül. Gyakori tévhit, hogy egy új vagy CE-jelöléssel ellátott gép automatikusan megfelel a magyar munkavédelmi előírásoknak. A valóság azonban az, hogy a CE-jelölés önmagában nem jelent teljes körű garanciát. Tapasztalataink szerint számos esetben még a gyártó sincs teljes körűen tisztában a rá vonatkozó kötelezettségekkel. Az általuk biztosított dokumentáció nem minden esetben felel meg a hazai szabályozásnak vagy nem teljes körű. Ezért is elengedhetetlen, hogy minden gép és munkaeszköz használatba vételét vagy üzembe helyezését megelőzően sor kerüljön a vizsgálatra – függetlenül attól, hogy új vagy használt, hazai vagy külföldi gyártmányról van szó.

A felülvizsgálatok gyakoriságát jogszabály, szabvány, a gyártó előírásai, illetve a munkavédelmi szakember állapítja meg – figyelembe véve az üzemeltetés körülményeit is. Az időszakos vizsgálatokat legalább 5 évente el kell végezni, de vannak esetek – például fokozott igénybevétel, saját szabályozás, technológiai előírások – amikor ennél jóval sűrűbb ellenőrzés is indokolt vagy kötelező.

Igen. Függetlenül attól, hogy a gép új, használt vagy bérelt, munkavédelmi szempontból ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak rá. A munkavédelmi előzetes vizsgálat ez esetekben is kötelező, mielőtt a berendezést használatba veszik. A felelősség és a költségek megosztása (pl. a hibák javítása) természetesen megállapodás kérdése a bérlő és a bérbeadó között. Ugyanakkor fontos, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása a bérelt munkaeszközök esetében is alapvetően az üzemeltetőnél van. Hiszen ő használja, ő rendeli el a használatát, és őneki kell alapvetően meggyőződni róla, hogy a munkavállalói biztonságos munkaeszközöket használnak. Ha valami nem megfelelő a bérelt munkaeszközzel, akkor azzal munkát végezni nem szabad.

Nem, alapvetően magában az érintésvédelmi felülvizsgálat – azaz már hivatalos nevén a villamosbiztonsági felülvizsgálat (amely a tűzvédelmi megfelelőséget is lefedi), nem elegendő. Ez a vizsgálat csupán a villamos biztonságra terjed ki, és egyéb tényezőket nem vesz figyelembe. A munkavédelmi gépvizsgálat ezzel szemben egy komplex ellenőrzés, amely kiterjed az eszköz műszaki, szerkezeti állapotára, a megfelelőségi dokumentumok meglétére, valamint a rendeltetésszerű és biztonságos használatra is. Természetesen vizsgálataink során a villamosbiztonsági jegyzőkönyvek meglétét és tartalmát is ellenőrizzük – hiszen ezek is a biztonságos működés részét képezik –, de egyedül ezekre támaszkodni nem szabad, és nem is lehet.

Munka- és Tűzvédelmi Gyorstalpaló

Töltse le ingyenes útmutatónkat!

Ismerje meg a legfontosabb munka- és tűzvédelmi kötelezettségeket egy lényegre törő, könnyen feldolgozható anyagban.